Egy barátomnak volt egy visszatérő problémája az autó akkumulátorával, még pedig az hogy 2 hét állás után lemerült, Azt mondta hogy, jó lenne valahogy normálisan ránézni az autó akkumulátorára, valami olyasmit szeretne, amit a telefon úgyis lát, ha odamegy az autóhoz. És nem kell még egy app a telefonra.
Végül ebből lett egy WEMOS D1 mini alapú, WiFi-s akkufigyelő. Az eredeti terv még egészen szerény volt, csak annyi, hogy néha felébredjen, mérjen egyet, aztán ha kell, mutassa meg a feszültséget. Aztán persze menet közben szépen elkezdett kinőni a projekt.
Mi lett belőle?
A mostani állapot szerint a kis ESP8266-os modul deep sleepből időnként felébred, megméri az akkufeszültséget az A0 bemeneten, majd nyit egy saját WiFi hotspotot. Ha a telefonnal csatlakozom rá, kapok egy helyi weboldalt, ahol látszik a pillanatnyi feszültség, az állapot, a log és egy grafikon is. Készült bele egy indítási teszt.
Az elején még azzal játszottam, hogy az SSID-be beleírjam a feszültséget is, de végül ez inkább csak zavaró volt. Most már a hálózat neve fix, csak „boardonként” egyedi, így mindig ugyanazt keresem a telefonon, de több példányt is meg lehet különböztetni.
Az is fontos volt, hogy ne viselkedjen idegesen: ha már csatlakozott rá egy telefon, akkor ne aludjon el rögtön alóla. Ez most már rendben van, tehát ha van kapcsolódott kliens, a modul szépen ébren marad.
Időszinkron telefonról
Az egyik legérdekesebb rész végül nem is maga a feszültségmérés lett, hanem az időbélyeg. Nincs külön RTC a panelen, internet pedig nem garantált, ezért klasszikus NTP-s megoldás szóba sem jöhetett. A végső megoldás az lett, hogy amikor a telefon megnyitja a helyi oldalt, a böngésző elküldi a pontos időt az ESP-nek.
Ez elsőre kicsit barkácsmegoldásnak tűnik, de a gyakorlatban teljesen vállalható. Az eszköz eltárolja az időt, deep sleep után hozzáadja az alvási időt, és innen folytatja. Ha később újra találkozik a telefonnal, újraszinkronizál. Egy ilyen akkufigyelőnél szerintem ez pont az a jó kompromisszum, ami már használható, de még nem bonyolítja túl a hardvert.
Jelszócsere és biztosíték arra, ha elrontom
A hotspot jelszava már a webes felületről is módosítható, de csak ékezetmentes ASCII karaktereket fogad el a firmware. Ez tudatos megkötés lett, hogy ne csússzak bele valami kellemetlen kompatibilitási hibába. Ha mégis sikerülne kizárnom magam, akkor a D5 lábra kötött nyomógombot 30 másodpercig nyomva tartva a jelszó visszaáll az alapértelmezett akku1234 értékre.
Ilyen apróságoknál szokott kiderülni, hogy egy egyszerűnek induló projektnél mennyi kis kényelmi és üzembiztonsági döntést kell végiggondolni.
Közben saját NYÁK is készült hozzá
A másik nagy lépés az volt, hogy ne csak valami külső buckkal, külön vezetékekkel és félprototípus megoldásokkal működjön, hanem legyen hozzá egy saját, kompakt panel is. A cél az volt, hogy az autó akkumulátoráról tényleg csak két vezeték jöjjön: BAT+ és GND. Minden más, tehát a védelem, a táp, a mérőosztó és a kiegészítő részek már a saját panelre kerüljenek.
Így került rá többek között:
- SMD PPTC biztosíték
- Schottky dióda és TVS védelem
- AP63205WU-7 alapú 5 V-os buck fokozat
- 330k / 82k osztó és 100 nF szűrés az A0 méréshez
- D0-RST összekötés a deep sleep ébresztéshez
- D5 reset gomb a jelszó-visszaállításhoz
A panelnél kifejezetten az volt a cél, hogy minél kisebb legyen, és lehetőleg a Wemos alatti teret is ki lehessen használni. Emiatt a panel kétoldalas lett, és több kis alkatrész is az alsó oldalra került.
A mostani verzió nagyjából 48 x 40 mm, és KiCad DRC szerint már tiszta. Persze ez még nem ugyanaz, mint amikor a kész panel a kezemben van, de már nem az a szint, hogy csak a monitoron néz ki jól.
Ha esetleg magad készítenél ilyet, csináltam hozzá egy programozó oldalt ahol fel lehet tölteni a programot:
https://hirehamva.hu/akkufigyelo/
Merre tovább?
Több hétig teszteltem a kocsimban hibátlanul működik. Ideje átadni ajándékba.
Összességében nekem pont az ilyen projektek a kedvenceim. Első ránézésre egy egyszerű feszültségmérésnek indulnak, aztán a végére lesz belőlük egy saját hotspotos, időbélyeges, webes akkufigyelő, hozzá egy kompakt saját PCB, és még egy csomó apró részlet, amit menet közben kell kitalálni.
Természetesen alapból minimum 5 panelt tudtam megrendelni, így lett némi felesleg amit itt megvehetsz ha kell egy ilyen:
https://www.vatera.hu/akku-felugyelet-akkufigyelo-3503776727.html




